Fizika óra van, én mellette ülök. Ő rámnéz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem.
Én odaadom neki, ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi.
Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír...sír, mert szakított a barátjával.
Én megvigasztalom, ő átölel...érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát.
Ő rámmosolyog.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam.
Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja,gyönyörű nő.
Az utolsó nap ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon.
És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát.
Potyognak a könnyeim.
Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit.
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt... Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját,a következőket olvasom: " Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit.
El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."